:)

2009 február 16. | Szerző: jane_wonda |

Sokszor meg vagyunk
arról győződve, hogy az életünk jobb lesz, ha férjhez megyünk, ha
megszületik az első gyerekünk, vagy ha megszületik a második. Aztán meg
azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez vagy
ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnőnek.
Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek. Meg
vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a
korszakon túljut. Azt gondoljuk, az életünk jobb lesz, ha partnerünk
megoldja a problémáit, ha végre kocsit cserélünk, ha csodálatos
nyaralásaink lesznek, ha nem kell dolgozni. De ha most nem kezdünk el
boldog és teljes életet élni, akkor mikor?

Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és
elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék. Alfred Souza
mondta: Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem még
csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig voltak
megoldásra váró akadályok: gúnyos megnemértettség, időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán kezdődik a valódi
élet! Végül megértettem, hogy ezek az “akadályok ” a Valódi élet.

Ha ily módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni, hogy nincs egy
olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a módszer maga a
boldogság. Következésképpen élvezzük ki az élet minden pillanatát és
élvezzük még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves
emberrel a ritka pillanatokat és emlékezzünk rá, hogy az idő nem vár
senkire.

És akkor biztosan nem fogunk arra várni, majd ha vége lesz az iskolának,
majd ha elkezdődik az iskola, majd ha lefogyok 5 kg-ot, majd ha sikerül
felszedni 5 kg-ot, majd ha gyerekem lesz, majd ha végre kirepülnek a
gyerekek, majd ha dolgozni fogok, majd ha végre nyugdíjba megyek, majd
ha férjhez megyek, ha végre elválok…

Nem várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a
házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet, sem az élet
végét és egy újjászületést, hanem eldöntjük magunkban, hogy nincs az
életben jobb pillanat a boldogságot “elkezdeni”, mint ez a pillanat.

Az életöröm és a boldogság nem úti célok, hanem maga az utazás.

Néhány ötlet mára:
* dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre
* szeress úgy, mintha nem fájna a csalódás
* táncolj úgy, mintha senki se látna

Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:
* sorold fel a világ 5 leggazdagabb emberét!
* sorold fel a világ 5 legutóbbi szépségkirálynőjét!
* sorolj fel 10 Nobel-díjast!
* sorold fel 5 Oscar díja színészt!

Hogy megy? Rosszul? Ne aggódj! Senki sem emlékszik így a tegnap
legjobbjaira. A tapsviharok elmúlnak, a trófeák beporosodnak, a
győzteseket elfelejtjük.

Most ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni:
* sorolj fel 3 jó tanárt, aki segített neked azzá válni, aki lettél

* sorolj fel 3 barátot, aki a nehéz időkben melletted állt
* mondj olyan embert, aki azt éreztette veled, hogy különleges vagy
* sorolj fel 5 embert, akikkel szívesen töltöd az idődet

Hogy megy? Jobban? Azok az emberek, akik az életünket különlegessé
teszik, nem feltétlenül a leggazdagabbak, vagy a legnagyobb díjak
nyertesei. Viszont aggódnak értünk, törődnek velünk és mellettünk
állnak minden helyzetben.

Jónéhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta
(akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100
méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor
elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél
felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy
igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és
jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző
hallotta a sírást, lelassított és hátranézett Majd mindenki megállt és
visszafordult. Mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé,
megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en
összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban
pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a
mai napig emlegetik ezt a történetet.

Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az
egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat
győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell
lassítani.