A blogolásról..
2009 január 10. | Szerző: jane_wonda |
__________________________________________________________
Hogyan is tette tönkre a blogom egy bimbódzó kapcsolatomat?
(…)
Nos, adott egy lány, akivel már régebben vettem fel a kapcsolatot – természetesen neten keresztül. Sokat-sokat chateltünk,
ami egyébként nem jellemző rám -, de oly szórakoztató és színes
egyénisége volt, ami ezt az általam nem preferált kommunikációs formát
is élvezhetővé tette. (…)
Vidéki volt, de Budapesten járt iskolába, én pedig lusta és kevésbé motivált, ő jött fel egyik hétköznap este. Valójában “pofavizitről”
volt szó, nézzük meg végre egymást személyesen végre – felkiáltással, s
ha nem leszünk szimpik, így a kérdés el is dől, mielőtt kimondásra
kerülne. A buszpályaudvarnál vártam. Megérkezett. Első pillantásra
olyan volt mint azon a rengeteg fotón, amit elküldött chateléseink
folyamán nekem: nem kellett csalódnom! Beültünk egy igazán antiromantikus helyre – egy gyorsétterembe – mivel ez volt a legközelebb s a busza indult vissza egy órán belül.
Fiatal
kora ellenére nagyon műveltnek és eszesnek bizonyult. Beszélgettünk
mindenféle zavar nélkül. Az érdeklődése tetszett, mintha hájjal
kenegették volna a hiúságom: ki nem szereti, ha tetszik a másik nemnek!?
Kedves
és rövid – mivel indult a busza hazafelé – beszélgetés után
visszacsorogtuk a pályaudvarhoz. Már búcsúzkodni kezdtünk, hisz
mindössze 10 perc volt az indulásig, de nem nagyon akaródzott
kiszállnia az autómból. S mit tesz isten és a hormonok, a búcsúcuppanás
helyett valami más sikerült: pofizacskókra helyezett puszi helyett igazából középre orientált smár,
amely hosszúsága jelentősen felülmúlta a busz megállóban töltendő
várakozás idejét, amelynek következtében újabb egy óra állt
rendelkezésre e “véletlen” megbeszélésére.
Aztán az élet – az
én exem ismételt come-back-je ill. az ő türelmének elvesztése – miatt
elsordródtunk egy időre egymástól. Az újabb fonálfelvétel fél évvel
később történt, amikor hirtelen ő is és én is magányosan, kivont
szablyával álltunk az udvarlás harcmezején. Most bevállalosabb voltam
és én utaztam le hozzá. A kellemes beszélgetésnek folytatása is lett: a
következô alkalommal ismét ő látogatott meg engem. Történt, aminek
ilyenkor kell, sőt, még együtt-alvás is abszolválódott!
A sokat
látott férfiember ilyenkor – jól alakul a beszélgetés, jól alakulnak a
vízszintes dolgok is, együttalvással sincs gond – azt hiszi, hogy
valami elkezdődött főleg, hogy ennyi időn keresztül sem aludt ki a
kíváncsiság és az érdeklődés. (…) A
megbeszélt második találkozó elmaradt, mivel megbetegedett. (…)
Kivártam
a kötelező jellegű pár napos kényszerszünetet, majd rácsörrögtem
tanúbizonyságát adva érdeklődésemnek és aggódásomnak: teljesen
feleslegesen, mivel nem vette fel és vissza sem hívott. Hoppá: nem
hittem volna, hogy ebben a szakaszban fogom megkapni a női bátorság,
korrektség és határozottság ismérveit csokorba kötő nem veszem fel a
telefont és vissza sem hívlak effektust.
(…) Írtam neki azért sms-t és mailt
is, aztán hagytam a fenébe, majd jelentkezik esetleg és akkor
kiderülhet minden.
Két héttel később bekövetkezett: chaten
megtalált. Meggyógyult. Én örültem és gratuláltam neki. Rákérdeztem.
Megmondta röviden és tömören:
– Rátaláltam a blogodra.
Próbáltam
visszagondolni, hogy mennyit is árultam el erről. Csak a témakört
meséltem el ill. hogy egyáltalán csinálok egy ilyet, de a címét, helyét
nem. Bizony, ennyi infó és alapszintű google ismeretekkel segítségével
könnyen meg lehet találni, ha valaki keres.
– Örülök neki. És?
– Elolvastam. Aztán rájöttem, hogy nem szeretnék egy post lenni.
–
A két dolog nem függ össze. Nem írok meg mindent, nem számolok be
minden randimról, nem teregetem ki a magánéletemet. Kizárólag név
nélkül írok és csak a tanulságos eseteket. Vagy legalábbis, amit én
annak érzek…
– Nem baj. Engem ez zavar.
– Szóval igazából nem a
nátha borzasztó kínszenvedései és 24 órás szakadatlan harcod a
bacilusok ellen akadályozott meg abban, hogy ismét találkozzunk? Azért
legalább örülök, hogy így közlöd velem a döntésed. Kimondhatjuk: a blogom miatt nem folytatjuk?
– Ki… További sok sikert!
Nos így esett az eset. Tanulság? Óvatos fogalmazás, odafigyelés mellett még mindig bármikor elcsúszhatsz egy banánhéjon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
A VSZ-szel való kapcsolatomat az írás, a blogolás a kezdetektől fogva meghatározta. Egy csomó mindent írtam már róla, és ez a majom ezt kifejezetten szereti. Még azt is, ha szidom – csak róla szóljon. :)) Rajta kívül meg más nem tud erről a blogról, és nem is fog tudni.
A történet meg szerintem, amit idézel: butaság. Mármint, ha valaki ezért lelép egy jól induló kapcsiból, akkor az jól teszi. Menjen. Nem kell utána bánkódni. Szerintem…
Ja hát.. Én csak azt tudom mondani, hogy nagyon sok a hülye ember :)) Föleg ha a srác csak megemlítette a blogjában, nem szidta nem beszélte ki, nem rosszakat írt róla… Ennyi:)
Ezt azért mondom így, mert én azért szaftosabban leszoktam írni a találkákat, azt hogy miért nem jövök össze velük.. Mi nem tetszik bennük.. Amit általában nem szoktam a szemükbe mondani 🙂 De hát bazz, ez az én naplóm ebbe ne kontárkodjon bele senki!:D
Ha nem írt semmit a csajról, akkor én sem értem mi baja lehetett. Ezért megszakítani valamit, hülyeség. Mondjuk ha Peti rátalálna az én blogomra, abból azt hiszem lenne egy-két érdekes kérdőrevonás:))
hú, ez azért tényleg érdekes, viszont a lány helyében adtam volna esélyt, ha tényleg minden klappolt a fiúval. Nálad azért van annyi biztonság, hogy az utóbbi időben német nyelvű pasikkal randiztál…. 😉 :)) okosssss :)))
Valóban nem lehet tudni kiben mit vált ki ha szembesül azzal,hogy(mondjuk ki) nyilvánosságra kerül az ami a legszemélyes magánügyünk,mégpedig annak a tollából,akivel megéltük ezeket a pillanatokat. Át tudom érezni a dolgot,mert már én is szembesűltem ugyanígy bloggal és elsőre bénító volt…